Beiratkozási információk

BEIRATKOZÁS

Kedves Szülők!

A nemzeti köznevelésről szóló 2011. CXC. törvény 8. § (2) bekezdése alapján minden gyermek abban az évben, amelynek augusztus 31. napjáig betölti a 3. életévét, a nevelési év kezdőnapjától (2023. szeptember 1-jétől) legalább napi négyórás óvodai nevelésre kötelezett. 

Óvodánkba a 2023/2024. nevelési évre beiratkozni szándékozókat 2023. április 20-án és 21-én várjuk mindkét napon 8.00 és 17.00 óra között. 

A beiratkozás a szokásos rendben és ütemezésben történhet meg, azonban a szülőnek nem szükséges feltétlenül személyesen megjelennie az intézményben, hanem elektronikus úton is eljárhat. Utóbbi esetben a honlapunkról letöltehető jelentkezési lapot kérjük megküldeni a vaciovoda@invitel.hu e-mail címre, a többi szükséges iratot elegendő a nevelési év megkezdésekor benyújtani.  

Személyes megjelenés esetén előre egyeztetett időpontban tudjuk fogadni a jelentkezőket. A 20/824-4147-es vezetői telefonszámon van lehetőség időpontkérésre.

Az óvodai beiratkozáskor be kell mutatni a gyermek nevére kiállított személyazonosságot igazoló hatósági igazolványokat, továbbá a szülő személyazonosságát igazoló hatósági igazolványokat és lakcímet igazoló hatósági igazolványát.

Óvodánkhoz nem tartozik felvételi körzet, a város bármely részéről és a környező településekről is fogadunk jelentkezőket.

A felvétellel kapcsolatos döntésről legkésőbb 2023. május 19. napjáig értesítjük a jelentkezőket.

 

Karacs Péterné

  intézményvezető
        sk.